Meddig él velünk a kommunista diktatúra emléke? És mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk elfelejteni? — így fogalmazhatók meg röviden Kukorelly Endre Rom című könyvének alapkérdései. A szerző ironikusan, önironikusan rákérdez arra, amit ma a térség legszívesebben elfelejtene, illetve amiről kínzóan ostoba önigazoló történeteket gyárt. Kukorelly Endre a kilencvenes évek óta folyamatos írja, újraírja könyvét. Mert nem csak a múlt, hanem annak feldolgozása is lezáratlan. Éles, önkínzóan mulatságos és kellemetlen könyv a Rom, mert rendre olyasmit érint, amit legszívesebben letakarnánk múltunkból. „És már valóban nagyon régen. Ezek az írások, alig valamivel túl azon, hogy Hétfő Én. Kedd Én. Szerda Én. Csütörtök Én, arról a bizonyos boldogtalan, reménytelen és nyomorult valamiről szólnak, amit kommunizmusnak neveztünk el. A szovjetónióról. Mondhatnám, ha volna kedvem, hogy saját valóság, csak nincs kedvem. Úgy mondom, hogy nincs hozzá az égvilágon semmi kedvem. Mindjárt mesélek róla, hogy miért, előbb még annyit, hogy, maradjunk Gombrowicz szavainál, nem vagyok kommunizmusügyi szakember.Csak úgy írok róla.” (A szerző)Bővített kiadás.
